Amennyiben a NASA továbbmehet a Constellation program meghirdetésekor kijelölt úton, akkor ezt az eseményt tekinthetjük az első jelentős mérföldkőnek. Az Ares-I koncepció életképesnek bizonyult, nincs más hátra, mint befejezni a fejlesztését, ezzel elkészíteni a Holdra való visszatérés és a távolabbi emberes Mars-utazás(ok) kirakós játékának egyik legfontosabb puzzle-darabkáját, az embert szállító űrhajót a Föld körüli pályára juttató közepes teljesítményű hordozórakétát.
Az Ares-I fejlesztésének következő jelentős állomása 2013 szeptemberére várható legkorábban. Az Ares-I-Y, amennyiben a fejlesztés a jelenleg tervezett ütemben folytatódhat tovább, már a teljes mértékben átépített 39B indítóállásról és a jelenleg még csak épülgető új, direkt az Ares-I számára elkészülő Mobile Launcherről fog indulni. Az akkor már öt szegmensből álló első fokozat, valamint az Orion mentőrendszerének éles tesztjéből álló, szintén szuborbitális tesztrepülés lesz.
Reméljük, hogy a Kongresszus képviselői továbbengedik a NASA-t a Holdra visszavezető és remélhetőleg egyszer majd a Marsig is elérő úton. Mivel az Amerikai Egyesült Államok jelenleg az űrkutatás vezető állama, bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a felelősségük is a legnagyobb az emberes űrkutatás jövője iránt. Reméljük, hogy a jelenlegi kormányzat bölcsebb és felelősségteljesebb az egykori Nixon-adminisztációnál, és engedik a NASA-t végigmenni az előre kijelölt úton.
Forrás: Űrvilág