Tudta, hogy tud 36%-kal több pénzt félretenni gyerekének?

Gyermek-előtakarékosság.hu
Gyermek-előtakarékosság.hu

A gyermekvállalás mellett egyre kevesebben mernek dönteni, pláne akkor, ha nem az elsőről van szó. Sajnos tény, hogy hazánk lakossága kezd elöregedni, és ezért részben a gyermeknevelés rendkívül magas költségei is felelőssé tehetőek. Már az általános iskola is rengeteg kiadást ró a családokra, hogy a középiskoláról, valamint a felsőfokú oktatásban való részvételről már ne is szóljunk. Rendkívül fontos tehát, hogy időben elkezdjünk takarékoskodni, s így sem a továbbtanulás, sem a mindennapi megélhetés nem okoznak majd komoly problémát.

Szülőként tehát mindenképpen el kell döntenie, hogy tandíjra kíván csak költeni majd, vagy a felsőfokú oktatás mellett autó, lakásvásárlás, vállalkozás indítása, esetleg esküvő terén is szeretné-e majd a jövőben támogatni gyermekét.

Kevesen tudják, de ha a gyermek hároméves kora előtt már elkezdenének takarékoskodni, akkor pontosan 36%-kal több pénzt gyűjthetnének össze a megfelelő megtakarítási formával. A Gyermek-előtakarékosság.hu kiszámolta hogy 3 éves kor előtt érdemes félrerakni.

Természetesen ezen felül egy sor más követelmény is meg szokott fogalmazódni az érdeklődőkben. Így lényeges, hogy magas kamatot nyújtson a lehetőség, biztonságos legyen, és persze a szabad felhasználás és a testreszabhatóság, a rugalmasság is fontos szempontnak számítanak. Ha nehezen igazodik el a többféle gyermek megtakarítási program között, akkor érdemes független szakértő segítségét kérni. Egyetlen megtakarítási forma sem felel meg mindenki számára maximálisan, így a cél az egyéni igényekhez igazított választás.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás